Hundeführerschein Hundeführerschein
Elsösorban a harci kutyákat tartíkat megregulázandó (illetve volt tavaly róla szavazás) vezették be. A részletek a fenti linken. Érdemes ha nem harci kutyát fogadsz be akkor is átolvasni az elméleti kérdéseket és az ahhoz adott pdf-et, ebböl sok minden kiderül. Félárú jegyet kell váltani ha metron utazol vele és szájkosarat tenni a kutyusra. Utóbbit nem mindenki tartja be, de nem is nagyon nézik, ha nem a szociálisan rettegett nagytestü kutyával utazol. Labradorral utazva mindenki boldogan jött oda simogatni szájkosár nélkül is, rottweilerrel pedig szinte kiközösitettek, még szájkosárral is, hogy miért igy és itt szállitom ezt az (amugy jámbor) állatot. Évesbérletem van, abban alapból benne van, hogy szállithatok 1 biciklit vagy kutyát, nem kell extrán jegyet váltani. Mozgólépcsöt nem használhatod vele értelemszerüen, mert sérülést okozhat neki ha beszorul a lába/körme.
A vizsga
Barát rotiját kutyaszitteltem, ezért kellett a vizsga. Megbeszeltünk a vizsgáztatóval egy idöpontot az egyik mozgalmasabb parkban és ott tettuk le a vizsgát. 30 multiple choice kérdés volt az elmélet, a gyakorlati vizsga pedig porézon vezetés, majd alkalmas idöben és helyen elengedés és visszahívás. Itt nézik, hogy a kutya mennyire szófogadó, hogy reagál a környezetere (másik kutya, zajok, babakocsi, kisgyerek). Érdemes gyakorolni privátban, ha valamelyik nehezebben megy a kutyusnak ( a roti a babakocsikat nem szerette annyira, egyszerüen nagyobb körben kerültem vele és közben kapott 1-2 jutalomfalatot). Jutalomfalat használata nem tiltott ;) Ül-fekszik. Szájkosar felcsatolása, levétele, illetve 1-2 kérdés, hogy adott szituácioban mit tennél a kutyával. Úgy tudom épületen belül is csinálnak gyakorlati vizsgát, ilyenkor a zajt egy kalitkában lávö madarakkal szimulálják, akikröl le-lerántják a leplet és emiatt adnak ki éles hangot. Ha sikeresen letetted a vizsgát, a helyszinen kapsz egy papirt majd késöbb postán egy muünyag lapocskát, ami maga az igazolvány. 2 részböl áll, egyik Téged igazol, másik a kutyust (harci kutyáknál mindkettö Nálad kell, hogy legyen, ha leviszed pl. sétálni és ha a rendör kérné.
25e szerintem elfogadható árnak tünik, pláne annak aki frissen új, saját kutyussal csinálja a dolgot. Adnak egy nagy ajandékdobozt is benne purina tapok ~1,5-2 kiló, poráz, zacskótartó, zacskók, könyvek, jutalomfalat, nyakörv, szájkosar stb.
A maradékról
Kell chip és kell útlevél is a kutyinak. Ha külföldröl hozod be az útlevélben benne kell lennie a helyes oltásoknak, ha autóval hozod át nemigen van rá esély, hogy megállitananak és pont a kutyát ellenöriznék. Elvileg be kell jelenteni, és adót fizetni, de ezzel az osztrákok is játszanak (felelösség a Tied, nem buzditalak, csak felvázolom a helyzetet) Állatorvos teszi ezt meg és akkor kap Hundemarket is. Az utcán ellenörizhetnek, és ha a másik porázon maradt ami nincs épp Nálad akkor is megbüntethetnek. Offiken kell szájkosar és poráz, elöbbi el szokott maradni sok embernél.Egyéb helyeken vagy az egyik vagy a másik kell általában a kutyára, Hundezoneban pedig egyik sem. Te fogod ismerni a kutyád, hogy mennyire szocializált, és a felelösség is a Tiéd, én se mindig raktam rá a kutyára, mert tudtam milyen, eddig nem volt belöle semmi. Sokan amugy emiatt szeretnének sajnos kölyköt. Mivel azt csak fel kell nevelni, a felnött kutya "rossz szokásaihoz és azok átneveléséhez" pedig általaban szaktudás, türelem és idö is szükséges.
Remélem sikerült Neked és esetleg másnak is segiteni.
Sziasztok,
Egy pici kiegészítés, a szuper összefoglalóhoz; a kutyát adózás miatt online be lehet jelenteni, nem kell hozzá semmi különös, ill chipelve kell hogy legyen. Idéntöl megszünt a "hundemarke" cserébe viszont alaposan felemelték az adót, csak egy papirt küldenek csekkel, hogy fizesd be eés ennyi. Az nagyon jó itt Ausztriaban, hogy majdnem mindenhova be lehet vinni a kutyát - olyan helyekre is, ahonnan otthon kiküldtek (ikea, obi. Ha utazni akarsz vele az öffiken, vigyál mindig magaddal szájkosarat, ha nem is adod esetleg rá, mert velem már sajnos elöfordult hogy egy rosszindulatú búszvezetö leszállitott a kutyával (tele voltam csomaggal, ás mondtam neki, hogy rátekerem a porázt a pofájára) hozzáteszem, hogy nem egy veszályes vadállatom van, hanem egy nyugodt, kedves ás utazáshoz szokott pici westim. Én ingyen viszem, mert éves bérletem van, amit mindenkinek csak ajanlani tudok, hiszen ez a legolcsobb. nagyon kedvezö az ára, és nem egyben kell kifizetni, hanem évente 10 alkalommal vonják le az 1/10-ed részét a bankszámládról, a maradek 2 hnap ajándék :-) ja, és én mindig otthon oltatom be a kutyát - mert jóval olcsobb, és ez abszolut nem problema itt. Különben csak abszolut pozitiv tapasztalataim vannak a kutyával itt Bécsben! Fontos, hogy menhelyi kutyát - föleg idösebbet szerintem csak akkor hozz el, ha nagyon tapasztalt kutyatartó vagy, aki mar több kutyát is felnevelt, sajnos már nem egy olyat hallottam, aki visszavitte a kutyát a menhelyre, annyira nem birt vele. Pont nemrég bizonyitották be különben magyar kutatók, hogy az idösebb kutyák is képesek új dolgokat megtanulni!
Sok boldogságot az új családtaggal!